"Tűzótóótó torta"-fire engine cake

Sunday, May 17, 2015

T kislány létére tűzoltó imádó, és már hetekkel ezelőtt megrendelte a tortáját az Anya Cukrászdában. Imádom, mondtam már? :) Szóval volt időm utána olvasni és képeket nézni és fényképezni és gondolkozni a tortán. Így aztán jobban is ment, mint szokásosan.

Sütöttem 3 db 4 tojásos vizes piskótát (kripli konyha ugye) meg aztán még egyet, amikor rájöttem, hogy elfelejtettem a tűzcsapot (ez csak 2 tojásos volt).

Az egészséges konyha jegyében készítettem hozzá avokádós csokikrémet ezúttal három avokádóból (4 jobb lett volna).

Avokádós csokikrém

Késes robotgépbe "mindent bele" alapon

3 érett avokádó

3 ek. Barna cukor

5 púpozott ek. kakaópor

Egy löttyintésnyi nyírfa porcukor

Vaniliakivonat

Ez így brutál sűrű lett, úgyhogy kellett egy kis folyadék. Mivel rájöttem, hogy a krém eddigi összetevőit sem fogyaszthatom, nem vacakoltam mandulatejjel, hanem simából löttyintettem 2-3 alkalommal, míg megfelelelő állagú nem lett a krém. (És gyönyörű :))

Legközelebb 4 avokádóval próbálkozom majd egy normál torta töltésénél, bár ki tudja, itt 8, a sofőrfülkénél pedig 10 réteget kellett becsokizni. Itt elfogyott az avokádóm, úgyhogy gyorsan kevertem még egy fél adag normál keserű csokikrémet, a hátuljába meg ugye amúgy is baracklekvár került, szóval így pont jó lett.

Így nézett ki (nem is, élőben sokkal jobban!):

 

Aztán jöttek a fondant kiegészítők. (Van egy tök jó videó erről a howtocook everything oldalon, amit persze nem tudok sajnos linkelni:() https://www.howtocookthat.net/public_html/fire-truck-cake/.

A létrához B zsenialitása nyomán egy DUPLO kockát használtam, tökéletesen működött.

 

 

A kerekek PiLóta kekszből készültek.

 

A tűzcsap egészen saját tervezés (lekváros piskóta fondant sapkával), és kb egy órával az átadás előtt lett kész....

T állati boldog volt, a torta pedig állítólag finom lett. Én azt hittem, túl kicsi lesz (nekem mindig úgy tűnik, amikor összerakok egy formatortát, úgyhogy akartam is extra epres joghurt tortát sütni, de B megakadályozta, és jól tette, nem tudom, mikorra fogyna el még az is...)T, although she is a girl, is a great fan of firemen. So she asked me (weeks ago) to bake her a fire engine cake for her 3rd birthday. I I ove her. :) Such a character :) So I had time to read, think, plan, taking photos and avoid the usual trouble.

 

 

 

 

I made three sponge cakes (4eggs per cake) plus one more (2 eggs) for the fire hydrant.

Trying to make the cake 'healthy' I made avocado chocolate mousse to fill it with

Recipe:

3 avocados

3 Tsp brown sugar

1 Tsp powdered xilit

Vanilla extract

And finally some milk (added spoon by spoon). It can be almond milk as well.

It was not enough so next time for a normal cake I will try it from 4 avocados. Now I had to make an extra portion of the usual bitter chocolate cream, plus I used apricot jam for filling the back of the car (for the poor ones like me who cannot eat cocoa...)

Then I made the fondant pieces (2-3 hours of fun). There is a helpful video here which I cannot link :(.

https://www.howtocookthat.net/public_html/fire-truck-cake/

 

For the ladder I used a DUPLO piece as a cookie cutter which was a perfect choice (thank you for my genious B for the idea!)

The wheels were made of a very Hungarian cookie (as famous here as Oreo in other countries)

 

T loved it :) and so do I. :)

 

 

1 comments:

geszt said...

Tök jók a részletek is, nagyon ügyi vagy:)