Halloween 2014

Sunday, November 2, 2014

 

Hát kedves K és E!

Akkor nyomásotoknak engedve álljon itt a sztori.

Szóval az idén is volt Halloween buli, némiképp nehezített pályán (level 3 a két kiscsajjal). Így aztán volt, amikor leginkább cirkuszra hasonlítottunk, ahogy a rám kötött kicsivel a mellkasomon épp instruáltam a "nagyot" hogyan is kell tojást pucolni, majd pedig látva az eredményt nekiálltam új tojásokat főzni a töltött tojáshoz...

Az ételek most próbáltak egyszerűek lenni, és mindent valami halloweeni köntösbe tettünk.

Így lett francia hagymaleves, amihez koponyás pirítóst sütöttünk, majd házi pita háromféle mártogatóssal: cékla humusz, édeshagymás és rusztikus padlizsánkrém. (A pita akart szellem alakú lenni, csak eléggé elcsúsztunk időben, így végül örültem, hogy lett pita, nemhogy még szellem is...) a töltött tojás (pumpk-in the egg) saját kreálmány, a recept út közben alakult.

Szóval reggel még azt hittem, jól állok idővel, volt ütemtervem is... Aztán kiderült, hogy B mégsem tud annyit segíteni, mint szeretne, egy-két dolog rám maradt. Meg a tojásfiaskó, meg a közös főzés, meg A artikulátlan ordítása, mert épp nem fogom a kezemben...szóval kissé borult a terv. Aztán mákom volt az alvásidővel, mert véletlenül egyszerre aludtak, így akkor belelendültem... Majd felébredtek és újra elveszett a fonal... :)

 

A virslis múmia annyira egyszerű, hogy szégyen leírni, de hát kérted, K! Vettünk leveles tésztát, amit csíkokra vágtam, a visliket meg félbe, és "múmiatekercseléssel" ráterítettem a tésztát, rá tojás és sütő. Az egyetlen trükk amire rájöttem, hogy a legjobb szemeket úgy lehet csinálni (miután kivettük a sütőből), hogy a fogpiszkálót mustárba mártjuk, és beleszúrjuk a virslibe. Így széle meg közepe is lesz a szemeknek, és gyors is :)

A torta B kérésére red velvet cake volt, vagyis vörös bársony torta, ami egy amerikai klasszikus. Hát bazi édes, az tuti. Ebben a tortában konkretan 450 g fehér csoki helyezkedett el, úgyhogy senkinek sem hiányzott a cukor, amit szerencsére kihagytam belőle...három helyről szedtem hozzá receptet. Ketféle krém volt, egy fehércsokis mascarpone meg egy fehércsokis ganache, ami pirosra festve adta a "vért".

A dekorációt rohanvást készítettük. Próbáltam szolídra venni, hogy T ne féljen. A világító szemeknél meg is kértem, nézze meg, és mondja el, tetszik e neki. Azt mondta "csodaszépek" így felraktuk őket. Azóta is imádja :) hát meg hogy odalesz a cérnagömböktől karácsonykor! (Csak tudnám, melyik dobozban vannak... A boszit is ő kérte a sütőtökre (2nappal később, amikor eljutottam a tökfaragásig:)). Ja, és a buli estéjén fél 12 ig fenn volt, amivel eléggé meglepett minekt :)

1 comments:

nagyorsolya said...

Az a tök elég durva! A torta is! :)