Adventurous journey

Friday, August 8, 2008


Sorry for the English speaking Readers, this is a special post for the friends with whom I spent the last days, so I write in Hungarian first. Now I am too tired to translate but soon... And pics are coming as well.... Have a happy weekend!

Helló Csanakiak!

Hát, hazaértem..... Kalandos volt ugye, ezért gondoltam, ha akartok kacagni rajtam egyet, hát íme.... Szóval az út a kis csapattal nagyon jó hangultatú volt.... Kicsit szomorkásak voltunk a könnyes szemeket látva, de sajna be kell látnunk, minden jó véget ér egyszer.... (de csak azért ugye, hogy jöjjön valami más, aminek majd nagyon tudunk örülni...:D) Az ottmaradottaknak nagyon kellemes további táborozást, a night clubnak jó nemalvást, a hazaérkezetteknek pedig kellemes pihenést!
Szóval a szakadó eső sem szegte kedvünket és Krumpó is befejezte az integetést, amikor M. - sajátos módon, telefonálás közben - megkezdte a navigálást. Szinte teljesen egy hullámhosszon voltak a sofőrrel, így a STOP táblát is egyszerre vették észre (M oly hangosan vette észre, hogy a tű azonnal átszúrta az ujjamat, de ez legyen ugye az én gondom, nem is panaszkodom, boldog voltam, hogy haladok azzal a ....... bonyolult szegőpánttal. Éljen B, máris szebb az élet, fenn van a pánt, köszi a segítséget!!! :D)
Szóval minden rendben volt, izgalmas beszélgetések végig (döbbenetes tényként közlöm, nem én beszéltem egyész úton, csudajó volt hallgatni a többieket...)
És meg is érkeztünk a Tbetűsáruház elé, ahonnan az ingyenes járattal terveztem hazajutni, a többiek eközben - remélem - gond nélkül megtalálták a fel- és lehajtókat....
Fel is vettem a hátamra kis méretű kék hátizsákomat (valamivel többet nyomott 14 kilónál - valaki kérdezte, milyen nehéz...), magamra aggattam a fekete és a piros zacskóimat, és végül felkaptam a csíkos táskámat. Vidáman vágtam neki az útnak a tűző napsütésben, indultam a megálló felé. Az első csalódás akkor ért, amikor rádöbbentem, éppen elindult a busz, még rámosolyoghattam a sofőrre (teljesen feleslegesen, mert persze nem állt meg, csak mosolygott, mintha azzal ki lennék segítve...), ők pedig elhaladtak mellettem. Sebaj- gondoltam-, majd jól megnézem, mikor jön a következő...
Nem tudom, a többiek honnan a szöszből tudják, hogy mikor kell kiállni a megállóba, mert egyetlen kiírás sem volt sehol, de kerestem egy ülőkét (a higiéniás részeket nem gondoltam végig), lepakoltam magam köré "néhány holmimat", előkaptam a varrókészletet és optimista hangulatban folytattam a szegőpánt levarrását.... Hamarosan három lány érkezett, az egyik rögtön meg is tekintette a művet, majd a tisztításról kezdett értekezni.... Ekkor már zavart egy picit, hogy a buszmegálló környékén sem volt árnyékos terület, és a kiindulási pont szakadó esőjével ellentétben itt a 40 fokos meleg volt jelen... Hát, ücsörögtem is fél órát nyugodtam, türelmesen, és be is gördült a várva várt busz.... A középvidám sofőr közölte, hogy ledöglött a busz és sajnos nem tud elindulni, úgyhogy majd a következő.....
Hát..... öööö.... ez a fél óra már nem volt olyan kellemes, kezdett irtózatosan melegem lenni, és kicsit talán szomjas is voltam (bár ez csak később tudatosodott.... volt nálam sok fontos dolog, víz nem, de annyi cuccal, gondoltam, mindjárt megyek haza, kibírom addig....)
Nos, el is telt a fél óra, meg is jött a busz, amin óriási tömeg volt (naná, hiszen két busznyi ember zsúfolódott fel arra az egy szegény járgányra...) Sajnos a busz útvonalára nem jól emlékeztem, így meglepett, hogy 5 perc múlva még mindig a környező óriási áruházaak között zötyögtünk.... Ekkor kezdte nyomni a vállamat a táskám, de csak egy picit.... Kellemes meglepetésként a 70 percnyi tortúra után kiderült, hogy a busz megáll a lakótelep alján, így gondoltam, megspórolom az átszállást, és bevállalom a picit hosszabb sétát (ez kb. 15 percet jelent cucc nélkül jó tempóban...)
Hamarosan rájöttem, rossz ötlet volt, mert már minden testrészemen - kivétel nélkül - folyt a víz, mire ezt a most talán kissé hosszúnak tűnő sétát megtettem (és dombra felfelé végig....)... Az utca végén fellélegeztem, a ház előtt pedig már éreztem a hideg víz ízét a számban és a zuhanyra gondoltam, amikor észrevettem, hogy nem látom.... Nem látom világítani a lift lámpáját.... Nem hallom kattogását.... Hiába nyomom, nem történik semmi... Rossz a lift! Na ekkor éreztem, hogy az Ég ma összeesküdött ellenem.... Egy kis időbe telt, amíg elhittem, összeszedtem magam és elindultam fölfelé a 24.6 kilónyi (merthogy itthon lemértem végül...) cuccal a hátamon, vállamon, kezemben....
Említettem már, hogy a tizenegyediken lakom?!

Hello Friends from Csanak,
Well, I am at home now..... It was quite adventurous so if you want to laugh at me, go on and continue reading...
So our little team had a cheerful journey... We were a bit sad when we saw your tears, but we know all good things end once (but you know, this is the way to have new things to be happy about :D) I wish very happy staying for the ones who are still there, nice 'non sleeping' for the night club and good rest for the ones who are at home as well!
So we ignored the heavy rain and Krumpo stopped waving when M - while talking on the phone - started navigation. M and the driver girl were finger and thumb so they recognized the STOP sign at the same time (M did it so loudly I stabbed my finger with the needle, but who cares? I was happy to sew my 'nearly finished art quilt, only the strap was problematic.... Hurray for B, the strap is on now, thanks for your help!!! :D)
Everything was all right, exciting talking on the whole way (I know it is an astonishing fact, but I was not the one who was talking on the whole way, I liked to listen to the others....)
And we arrived at the car park of the 'beginningwithTsupermarket' when I wanted to change to their free bus, while the other hopefully found the ramps...
I put on my tiny little blue rucksack (it was a bit more than 14 kilograms - someone was curios about its weigh) and the black and red bags plus the striped handbag. I started my way happily, I went to the bus stop in the sunshine. The first disappointment came when I recognized the bus was just leaving. I could smile at the driver (but it was a waste as he didn't stop but smiled back.... what could I do with it?) and the bus went away. 'Never mind', I thought, 'I check the timetable'.
I don't know how the others know when to come to the bus stop but the timetable was nowhere but I found a seat (do not think about hygiene this time) I put down all my things, I took out my sewing set and continued sewing the strap optimistically... Soon the girls arrived and asked me about my quilt and the washing options of it. I was a bit disappointed as there was not a sigle shadow around. The heavy rain when we started was far away now it was surely 40 degrees. So I was sitting there for 30 minutes patiently and the bus was coming! The driver jumped out and said the bus was broke down so we had to wait more 30 mins for the next one.
Well....eeeeer.... this 30 mins were not so funny, I started to be hot and I started to be a bit thirsty but I had no water with me (only lots of other things...) but I thought I could wait as I was not so far from home...
The bus arrived and we left with a huge crowd on it (2 on1)... Unfortunately I didn't remember its route well and I was surprised when after 5 mins we still went around the supermarkets.... At that moment my rucksack started to be a bit heavy, but only a bit... Finally a nice surprise: after the 70 mins torture the bus stopped next to the blocks where I live, so I decided to choose a bit longer walk instead of changing buses (that means about 15 mins walk without bags in a quite fast tempo...)
Soon I recognized it was a bad idea because all my body parts (without exception) were sweaty after this (now seemed) quite long walk to the hill.... At the end of our street I relieved and in front of our house I felt the taste of cold water in my mouth and I thought of a shower when I recognized that I didn't see..... I didn't see the lights of the lift... I didn't hear it moving... I tried but nothing happened... The lift was out of work!!! I started to climb up tha stairs with my 24.6 kg bags on my backs, shoulders and in my hands...
Did I mention I lived on the 11th floor?!


10 comments:

Mehike said...

Drága H !

A magas emeletről tudtam,tehát el tudom képzelni milyen lehetett olyan magasra felcipelni a cuccost. Bevallom"férfiassan" a blogod olvasása közben kuncogtam
Pusz

Juhizs said...

Kedves Néma!
1. Hálás köszönet, hogy magyarul is leírtad a beszámolót - ezek után a blogfelsorolásomból lehetséges, hogy törölni fogom a Néma - angol nyelvű bünti blogja megjegyzést (még otthagyom, hogy ösztönözzön Téged a jövőre nézve és lássad, hogy tényleg ennyire szemtelen vagyok ;-)
2. Eddig mindig azt hittem, hogy én vagyok csak peches... de NEEEEM... !

Christine said...

Oh no Doti, what a trip you had home! I'm exhausted just reading about your adventure!

Congrats to Hungary for a silver medal in men's swimming!

patchwitch said...
This comment has been removed by the author.
patchwitch said...

Thank you Christine, especially for the young boy, Cseh László, who now has an amazing silver, beating an American guy (thanks for the A. guy's words on a press conference, where he sounded quite big headed)...

Anonymous said...

Drága Kicsi D!

Hát nem semmi! Ezért jó az 1.emeleten lakni, oda még négykézláb is felmászik az ember, nem beszélve a kerti csapnak is nekifekhet az ember gyereke ilyen és ennyi megpróbáltatás után.
Azután már könnyen veszi az akadályt.
Nem a te napod volt a péntek, mint ahog az enyém sem!!!
Falat/ka/

36évi said...

Bakk, pedig hogy gondoltam rád, ezek szerint nem túl eléggé...
Welcome home! :-*

patchwitch said...

thanks évi :D
hugs

tidor said...

Kedves Némácska!
Azóta gyötör a lelkiismeretfurdalás, hogy elváltunk a Tparkolóban. Haza kellett volna vigyelek! Remélem, lesz még alkalmam jóvátenni!
A kocsiban a hallgatásodat ugye nem a stop tábla sokk okozta. Be mersz még ülni mellém?
Szeretném elküldeni a betlehemes szabásmintákat, de nem ismerem az email címedet.
Puszi Tünde

patchwitch said...

óóóó, de édes vagy Tünde, csak most találtam meg az üzenetedet!
Persze, hogy be merek ülni, a stoptáblás "sokk" inkább vicces volt :D :D
köszönöm megint, és csak semmi furdalás, a sors könyvét nem te írod, nekem aznap túráznom kellett, hogy legyen egy ilyen jó hosszú post :D